Dinnyési-fertő
2023.11.09.
A Dinnyési Madárrezervátum a Kis-Balaton és Hortobágy után a 3. a sorban Magyarországon, mely védettséget kapott 1966-ban. Jelentőségét mutatja, hogy a Ramsari Egyezmény alá tartozik. A DINPI (Duna-Ipoly-Nemzeti Park) munkatársai rengeteg madarat befogtak számunkra, mivel a madárvonulások már javában zajlanak. A terepgyakorlat madárgyűrűzésről szólt. Midenkinek más-más madár jutott: zöld küllő, sárga fejű királyka, nádi sármány, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, kékcinege, széncinege, függőcinege, nádi poszáta, nádirigó, barkóscinege - ő "Az év madara" idén. Nagyobb madarak közül került a zsákokba karvaly és egerész ölyv is. A fertő ideális helyszín az őszi madárvonulás megfigyelésére, hiszen a dunántúli madárvonulások útjába esik, itt tudnak pihenni, táplálkozni. Több tízezres tömegben éjszakáznak a vonuló madarak a Nagy-tavon. Nekünk darvakhoz is volt szerencsénk.
Függőcinege (Remiz pendulinus) szintén sok került befogásra. Láttunk fészkét is, meg is foghattunk a nemez szerű alkotást. Az elhagyott fészkeket régen zokninak és kesztyűnek is használták. 2-3 hét, míg elkészül egy ilyen műalkotás. A Dinnyési-fertőn 2 éve nagy beruházás történt: szigetépítés, pallósor felújítás történt. A leégett kilátó is ujjáépült. A fertő vize le lett eresztve, előtte sokáig nem volt lecsapolva. Sok hal volt a tóban, rengeteg gázlómadár jött a halakat enni. Ilyenkor mindig újraindul az élet. Vizibolhák elszaporodtak (víztisztító szervezetek), ezekre jöttek a kanalas récék, törpegémek. Tavalyi évben 1,5 hónapon keresztül a rengeteg madár napi 5-6 tonna halat evett a becslések szerint.
A tavon a "restart" után nagy élet volt. Láttunk 5-6 vadlúd fajt, liliket, legalább 10 féle récét, a gázlómadarak közül kanalasgémet, szürkegémet, bölömbikát, gólyatöcsöt is. Az egyetlen Magyarországon fészkelő lúdfaj, a nyári lúd is rendszeresen költ itt. A toronyban kis táblák segítenek beazonosítani a a különböző madarakat. A madártal tanösvény infotábláin pedig részletes leírás olvasható róluk.
No comments:
Post a Comment